Hát, visszatértem. Az első gondolatom az volt, hogy törlöm a bologot, de ahogy visszanézegettem itt a korábbi bejegyzéseket, nem vagyok rá képes. Megtartom. Ritkábbak lesznek a bejegyzések, de őszintébbek. Elbújtatom ezt a blogot, nem lesz publikus, és még az oldalamra se rakom fel. Így remélhetőleg bizonyos egyének nem találnak rá, és leírhatom őszintén, hogy mit gondolok. Most éppen az, hogy hiányzik drága. Nekem úgy tűnik, furcsállja, hogy így hívom, de nekem ő tényleg drága. Mindennél drágább. Szemét dolog volt tőlem, hogy szj-ben elfelejtkeztem az ötletéről, de nem is igazán harcolt érte... őszintén megvallva, rohadtul tetszett Collins papa meg a jelleme is. Két szálon akartam futtatni a cselekményt, de nem ment, és elfelejtődött...valahol azt hittem, legalább annyira fog harcolni a saját ötletéért, mint én az enyémért. Nem hiszem, hogy elfelejtette volna, ez csak dac, a megsértett büszkesége. Viszont kétségkívül az én hibám. Annyira csodálatos. A hideg rohangászik a hátamon, milyen élethűen tud eljátszani anime karikat, hogy még a jellem és a hang is tökéletesen stimmel. Én sosem leszek ilyen jó mint ő, ráadásul valahogy az összes karim egy szánalmas kis Mihana-másolatra sikeredik. Talán ezért próbálkozom ilyen görcsösen olyan sztorit csinálni, amit mindketten élvezünk, hogy felülmúljam őt. Szeretném mulattatni, elérni, hogy őszintén élvezze a játékot, hogy tetszenek a karakterjeim, de talán túl görcsösen próbálkozom, ezért cseszem el mindíg. Újra és újra eltolom, ezáltal szembesülök vele, mennyire tehetségtelen vagyok, és mennyire reménytelen ez az egész írás-dolog. Nem tudom mulattatni őt, nem tudok Mihanától független karaktert teremteni, újra és újra ugyanazt a problémát veszem elő, és ez unalmas. Bosszant a saját tökéletlenségem, amivel az ő kedvét veszem el. Gondolkodtam azon, hogy csak fel kéne adnom, hiszen ostobaság ez az egész, de nem megy. Annyi mindent el akarok még mondani, és sajnálnám csak úgy veszni hagyni Jesse-t,Hiroyát, Keitát, Jeremy-t, Justint, Damieont, Dexet, Emmanuelt és a többieket... annyira szeretem mindegyiküket, szeretném megmutatni a világnak őket. Rávenni az embereket, hogy figyeljenek jobban egymásra, és ne bántsák a többieket csak azért mert valamiben mások. De talán túl nagyok a céljaim és túl kicsi pont vagyok én ehhez az egészhez... legelöször is az szj-nket kell rendbe hoznom. Sőt, valószínűleg felkészülhetek egy rázósabb periódusra. Nem a legjobbkor, de ha szüksége van rám, én itt vagyok. Megtéphet, megölelhet, sírhat a vállamon, mindegy. Akárhogy kellek is neki, én itt vagyok, és szeretem.
